Kerékbilincs plusz

Vannak olyan dolgok, amelyek egyszerűen és bizonyíthatóan álságosak és ellenkeznek mindenféle ésszerűséggel. Megítélésem szerint ilyen dolog a kerékbilincs. Az én autómra még nem szereltek ilyet, de hallottam, hogy hogyan működik. Tehát, olyan helyen, ahol nem szabad megállni, azt táblával jelzik, mert például akadályozza a forgalmat. Nos, ezek után az ember mégis megáll, elmegy intézni a dolgát, majd amikor visszaérkezik látja, hogy kerékbilincs van az autóján. Azt ugye nem tudja leszerelni, keresgélni kell a céget, amely tizenhétezer forintért eltávolítja azt. Ezzel nem mást értünk el, hanem azt, hogy az autóval nem tud elmenni szabálytalan helyen parkoló személy, továbbra is fenntartja a forgalmat. A kerékbilincs ilyenkor tehát nem megoldja, hanem súlyosbítja a helyzetet. Persze lehet azt mondani, hogy a szabályszegő így megtanulja majd, fizet, de azt hiszem, hogy a kerékbilincs nem jó pedagógiai eszköz. Azt gondolom, nincs itt másról szó, mint a nagyobb összegű és biztosabb pénzbeszedésről. 

Nem szívesen használnám azokkal szemben sem a kerékbilincset, akik elállják a garázsomat és nem tudok tőlük kijönni onnan. Inkább kiírom: " Asszonyom! Ön elállta a kijáratot! Egy férfi ilyet sosem tenne. Dra... Fe..."

Ha hölgy az illető, biztosan nem áll oda többé, ha férfi, gyorsan begyűri a papírt és elfelejti az egészet. Pedagógia plusz :-)

Boldogulok

Azt hiszem az Isten nem arra teremtette az embert, főleg az asszonyt, hogy egyedül küzdjön gyerekekkel és pénzzel, viharral és kerttel, fogszabályzóval és nyelvvizsgával, nevére írt tartozással és szeretethiánnyal.

Elboldogulok. 
Néha jobban mint gondolnám, de ....

Fülemen a telefon, kezemben a kocsikulcs, már befordultam a kapu felé, most keresztben állok az úton. Szerencsére itt nincs forgalom, de térerő sem nagyon így a  szomszédok pontosan tudják, hogy félig már megérkeztem, de csak addig. Beállni már nem tudok, mert ha ellépek a helyemről, akkor elmegy a kapcsolat. Azt hittem már vége a napnak, csak a vihar által meggyötört pici palántákat kell újra megkötnöm, és Kefírt a húsvétot túlélt nyulat kell megetetnem, mikor is újabb probléma jelentkezik. Lázasan kutatok megoldás után.

Végre sikerül a kaput becsuknom, s búcsút inteni a kíváncsi szemeknek.
Az udvaron a délutáni vihar után behordott lécek illatát szívom a lelkemig. Az anyag nagy része már itt van. Nemsokára nekikezdenek az ácsok a tető javításának.
Hála érte neked Uram!

A kép illusztráció...

Társtalanul

Legyen bár munkahelyed, karriered, sikered és előmeneteled,

ha társad nincs, akivel ezt megoszthatnád, magányos leszel esti óráidban.

Legyen bár vagyonod, autód és házad, kerted teli veteménnyel,

ha társad nincs, akivel ezt megoszthatnád, magányos leszel esti óráidban.

Legyenek bár gyermekeid, örömöd és bánatod bennük, örülj bár mosolyuknak, sírj a fájdalmukkal,

ha társad nincs, akivel ezt megoszthatnád, magányos leszel esti óráidban.

Körülvehetnek emberek, fontos lehetsz feladataidban, forgolódhatsz a világ dolgaiban,

ha társad nincs, akivel ezt megoszthatnád, magányos leszel esti óráidban.

Járj bár el az Isten ügyében, hirdesd az Ő szavát, részesülj naponként áldásaiban,

ha társad nincs, akivel ezt megoszthatnád, magányos leszel esti óráidban.

Mert nem jó az embernek egyedül lenni….

Uram!

Még meg kell tanítanod az esték elviselésére.

Meg kell mutatnod, hogyan éljem túl a magány óráit.

Amikor besötétedik, amikor feljönnek a csillagok és lassan elcsendesül minden körülöttem, meglep egy érzés. Váratlanul rám ront, mintha addig a küszöbön várakozott volna.

Uram, csak Te tudsz segíteni abban, hogyan kovácsoljak erényt elfogadott, de kényszerű állapotomból, hogy ez is, mint minden feléd vezethessen.

Könyörülj rajtam Uram!



Börtönpap szabadulására

Szekeres Atyát ismertem. Egy hónapja együtt voltak börtönlelkészek a Máriabesnyői lelkigyakorlatos házban, amikor egyik barátommal velük tölthettük a napot. Az ebédnél Szekeres Atya elköszönt tőlünk. Mindannyian éreztük, ez olyan búcsúzás, amit komolyan kell vennünk. Isten kegyelmébe ajánlott minket és imádkozott értünk.      

Továbbiakban a Magyar Kurír cikkét teszem itt közre:

"Huszonkét évet töltött börtönben a május 13-án, nyolcvanadik életévében elhunyt Szekeres János őrkanonok. Nem elítéltként, hanem a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön lelkészeként. Hamvait május 24-én, csütörtökön 15 órakor a molnári temetőben helyezik el.

Szekeres János Mocsán született 1932-ben. Ferencesnek indult, de a rendek feloszlatása, illetve a ferenceseket érintő numerus clausus után kikerült a rendi keretből. Villanyszerelőként és püspökinasként dolgozott, míg sikerült felvételt nyernie a győri püspökség kispapjai közé. 1960-ban szentelték pappá; majd Tatabányán, Kisbéren, Környén és Sopronban volt káplán.

A Kapisztrán Ferences Rendtartomány kérését 1978-ban az Állami Egyházügyi Hivatal elfogadta, és így a ferences múltú és lélekben magát mindig ferencesnek érző, világi papi szolgálatban álló Szekeres atya lett a pasaréti ferences templom igazgatója. Ezt a tisztséget a rend és a pasaréti hívek nagy megelégedésére 1989-ig töltötte be. Az ő ideje alatt újult meg a templom, bővült és korszerűsödött a rendház.

A kolostorban lakó, egyetemi tanulmányokat folytató szerzetes növendékekkel atyai jó viszonyt ápolt. Magyar Gergely, jelenlegi ferences provinciális, aki akkoriban volt növendék, nagy hálával gondol vissza János atyára, aki az egyszerű emberekkel, a kétkezi munkásokkal különösen jól megértette magát, és már akkor megmutatkozott az a jó tulajdonsága, ami később börtönlelkészként oly értékessé tette munkáját.

A rendszerváltozáskor, 1989-ben a ferencesek már szabadon nevezhettek ki saját templomaik élére rendtagot. Ekkor Szekeres János visszatért a győri egyházmegyébe, ahol soproni városplébános és kerületi esperes volt 1992-ig, majd fertőrákosi plébános haláláig. 1990-ben rendőrnek kinéző egyenruhások keresték fel a plébánián, amitől János atya kissé megrettent, mert azt hitte, hogy letartóztatják, de nem. A sopronkőhidai börtön vezetői jöttek hozzá, hogy közöljék, börtönlelkészt keresnek, és a plébános urat szeretnék felkérni e faladatra.

János atya először habozott, mert sohasem volt börtönben, fogalma sem volt róla, hogy mit és hogyan kellene tennie. Végül belevágott. Nem bánta meg. Haláláig élete legszebb lelkipásztori feladatának tartotta az elítéltekkel való foglalkozást. Nagy buzgósággal látogatta a fegyházban fogva tartottakat. Kivételes adottsággal végezte a fegyházlelkészi teendőket, lelkileg és anyagilag is támogatta a szerencsétlen embereket. Működését az állami hatóságok is méltányolták, amikor kitüntető elismerésben részesítették.

A sopronkőhidai börtön vastag falai sok ezer szomorú sors titkait őrzik. Ma is kényszerlakhelye több száz elítéltnek. A börtön nyilván nem lehet otthona senkinek, nem is azért találta fel a társadalom ezt a fajta intézményt, de az fontos, hogy akik idekerülnek, esélyt kapjanak az értékesebb életre, és önmaguk illetve a társadalom iránt felelősebb emberként szabaduljanak.

A börtönlelkészi szolgálat ezt segíti. Szekeres János atya börtönmiséit 150-200 rab látogatta rendszeresen. Vagyis a néhány cella összenyitásával kialakított kápolnában több embernek hirdette a Megváltó örömhírét, mint a szomszéd falu templomában, ahol plébános volt.

A törékeny alkatú, már inkább csak suttogva beszélő lelkipásztorral néhány éve, a kápolna felszentelésén találkoztam. Mindene a rabok voltak, és a raboknak is ő volt mindene. Két évtizede szinte minden idejét köztük töltötte. Több időt töltött rács mögött, mint a legtöbbet ült papok Rákosi és Kádár börtöneiben. Gyakran már hajnali ötkor a börtönkapuban várakozott, hogy az aznap szabadulót kivigye a vasútállomásra, néhány aprósággal és jó szóval ellássa. Csak egyet kért tőlük, nehogy viszontlátással búcsúzzanak…

Az őrkanonok szemmel láthatólag szerette a rabokat. Nem félt tőlük. Társuk és apjuk volt egy személyben. „Mikor először bejöttem, és a fegyőrök kihirdették, hogy lehet találkozni az új börtönlelkésszel, elég sokan voltak rám kíváncsiak – mondta a kezdetekről 2009-ben. – Ott álltam előttük, és nem tudtam, mit is csináljak. Majd elindultam, és az elsővel kezet fogtam, bemutatkoztam, és valami apróságot kérdeztem tőle. Majd mentem a következőhöz. Egyszer csak látom, hogy egyik sírva fakad. Kérdésemre, hogy miért sír, azt mondta, hogy vele még sohasem fogott senki kezet, és sohasem köszönt előre neki senki.”

Ettől kezdve tudatosan igyekezett megadni számukra a minden embernek kijáró tiszteletet. Hátuk mögött is úgy beszélt róluk, hogy „ez és ez az úriember”. Isten nyugosztalja a rabok papját, Szekeres János atyát."

Szerdahelyi Csongor/Magyar Kurír

Piripio 2009

Pénteken újra meglátogattam a piripiókat. Most nem felejtettem el a fényképezőgépet, azt sem, hogy félénk madarakkal van dolgom, úgyhogy az agyagbánya egyik zugában elbújva vártam a hazatérésükre. Az ismerős "vrügyögés" jelezte, hogy jönnek. Néhány gyors kör, még arra sem volt időm, hogy bekapcsoljam a gépet, már mentek is, hiszen onnan felülről biztosan észrevettek. Nincs szerencsém azekkel a gyönyörű reptű madarakkal. Klikkeltem össze-viszza, hiába, messze voltak, gyorsak voltak, én pedig ügyetlen és türelmetlen. Mi az, hogy nem jön ide hozzám egy piripió sem modellt repülni?! Ezeknek a madaraknak a fotózása profikra vár. (Egyébként ezen a képen, amit itt a sarokba tettem, két piripió is felfedezhető. Aki rákattint, láthatja.)

Amikor gyermek voltam, emlékszem, órákig tudtam nézni a fecskék reptét, azt, ahogyan etetik a fészekből kilógó csőrű fiókákat. Rá tudtam csodálkozni az Isten gyönyörű teremtményeire, fényképezőgép sem kellett hozzá. A rácsodálkozás képességet felnőtt koromra, sajnos, elhagytam.

Az írás 2009-es. Azóta újra igyekszem rácsodálkozni a világ dolgaira és nem törődni azzal, hogy mi miért van.

Piripió 2013

Már tudom, az év madara 2013-ban a gyurgyalag lesz, azaz a piripió. Engem különös örömmel töltött el a hír. 

Valamelyik nap - három éve - meglátogattam a piripiókat (gyurgyalag, méhkapó). A városi kórház mellett fészkelnek egy elhagyott agyagbányában. A függőleges agyagfalba lyukakat fúrnak, állítólag két méter mélyet is, oda teszik le a nőstények a tojásokat. Nem szabad túl közel menni, mert akkor eltűnnek, nem repülnek a fészekhez. A piripiók kicsit kisebbek mint a feketerigók nőstényei. Gyönyörű a reptük, ügyesen vitorláznak, mint a fecskék. Tűhegyes csőrükkel hamar elkapják a repülő rovarokat, azokat viszik a mindig éhes fiókáknak. Begyük, hasuk ezüstkék, a farkvégéig átmegy ezüstzöldbe. A csőrük alatt citromsárga "szakállkát" viselnek. Feje búbjuk rozsdabarna, szemmagasságban fekete csíkkal. Szárnyuk felülről zöld, kék és barna színekben változik. Alulról, amennyire ki tudtam venni, barna a szárnyuk. 

Néha megpihennek egy-egy bokor vagy fa kiálló ágán, nem sokáig ücsörögbek ott, hanem indulnak újra vadászni. Népes verébcsapat (csuri) kíséri őket, no nem a vadászat során, hanem akkor, amikor már zsákmánnyal a csőrükben repülnek az üregekbe. Megpróbálják halfarkas módjára elcsenni a zsákmány egy részét a vigyázatlan piripió csőréből. Ilyenkor lehet látni, hogy a csuri nem is olyan ügyetlenül röpül, mint ahogyan azt az iskolában tanítják. Pontosan azzal, hogy reptük közben néha abbahagyják a szárnycsapásokat, mint a stuka tudnak támadni. A piripiókat láthatóan nem zavarja a csurisereg, szorgalmasan repülnek a lyukakba. 

A piripió furcsán énekel, "vrügyög", mert azt lehet hallani, hogy vrügy-vrügy. Nincs neki nagy énekestudása. Ahogyan figyeltem a madarakat, szembetűnt, hogy egy egy-egy lyukba több madár is beszáll, igen csak megrakottan. Belül elágazások lennének? Közös bejárat, külön fészekalj? Nohát utánnanéztem valami madaras könyvben. Nincs több fészekalj egy lyukban. Arról van szó a piripióknál, hogy az a madár - legyen nőstény, vagy hím - akinek abban a költési időben nincs fészke, vagy nem talált párt magának, vagy elpusztult a párja, vagy a fiókák pusztultak el, besegít (besegítenek) a másik pár munkájába, a fiókák táplálásába, a védelembe. Így nem kell vérre menő csatát vívniuk a csurikkal sem. Láttam, ahogyan az egyik piripió elcsalja a csurit a lyuk közeléből, addig egy másik piripió és egy harmadik is egy szempillanat alatt bent termett a lyukban, csőrükben hatalmas rovarokkal. Állatvilág, ösztönök, túlélés, erre gondol az ember, de nem ez a lényeg, hanem a példa. A természet csodálatos példája. Tanulhatunk a piripióktól is, de mástól is.

Fotót nem sikerült készítenem róluk, felfedeztek, elrepültek, igen félős jószágok, biztosan van okuk rá. A képet erről a helyről vettem kölcsön: munkacsyhegyula.uw.hu/horgelo.html

Azt hiszem akkor lehetünk boldogok, amikor megélljük a pillanatokat. Igyekszem.

Töredékes szó

Azt kérdezte, mi történt tegnap este? 

Néhány történést, mondatot, tudnivalót, eseményt fel tudtam vázolni. De a lényeget, ami a legjobban megérintett, és azóta is fogva tartja a lelkem, meg sem említettem neki. 

Mert nem tudom elmagyarázni mi volt konkrétan az a pillanat, amikor megértettem a papság szentségét.  Amit pedig mondanék, az elég profánul hatna. 

Ahogyan János atya a kitett szentségtartóért nyúlt, hogy visszategye a Tabernákulumba. Csak egy pillanat volt, de ebben a pillanatban benne volt a mindenség. Egyesült a Föld az Éggel, leszállt közénk az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Mindezt egy fiatal pap villanásnyi mozdulatában.

Egyetlen érzés volt, ami elért a szívemig. A lényemmel értettem meg. Valahol ott legbelül.

Volt egy ember, aki csak akkor értett meg, amikor konkrétan megfogalmaztam mit érzek. Erre sosem voltam képes. Csak torzók születtek. S ő azt hitte ezek a töredékek lefedik a valóságot. Hiába mondtam, ezek csak mozaikok.

Meg lehet-e tanulni elmondani, az elmondhatatlant?

Vagy az már egy másik dimenzió?

Egy olyan világ, amibe ha megadatik a belépés, különleges kegyelemben részesülünk?

Úgy megfogalmazni valamit, hogy a másik ember is pontosan azt értse alatta amit én?

Töredékek, villanások.

Nyitott szív nélkül semmit sem érthetünk a másik ember létéből.

Sugárkankalin

A tavalyi jól sikerült kirándulás után, május második szombatján idén is neki vágtunk a Sugárkankalin Turisztikai Egyesület által szervezett Örökségeink Útján Zöldút Kerékpártúra útvonalán. Határon innen és túl.

A meglátogatott falvak sorrendje teljesen más volt, mint az előző évben, ezért a túra nehezebb volt, sokkal több emelkedő tarkította. A csapatszellem azonban hihetetlen erőt adott, olyan dombokon is feltekertem, amiről nem is gondoltam, hogy képes vagyok leszállás és járgánytolás nélkül elérni a tetejét.

Amikor elindultam összesen két célom volt. Az első, hogy végig tudjam tekerni a távot, melyről csak utólag derült ki, hogy összesen 53 kilométer volt. A második, hogy baleset nélkül megússzam az utat, ugyanis tapasztalatból tudtam már, hogy a kétszáz fő feletti konvojban tekerő zsengekorú biciklisták igen cikcakkosan közlekednek, ezzel veszélyeztetik az éppen a gyógyulás útján lévő varaimat. Egyszóval nem szerettem volna újra aszfaltra kerülni.

Mindkét célomat sikeresen elértem.

Jó hangulatú társasággal töltöttünk el egy szép napot. A kellemestől egy kicsit jobban elfáradtunk, de jövőre a tervek szerint újra ott leszünk, ahol Attila „bácsi” az indulásokkor mindenkit „Kettes sorba!” igazít.

Nagymaros 40 (Magyar Kurír)

Negyvenéves a Nagymarosi Ifjúsági Találkozó

2012. 04. 17. 16:04 - 

• 

Május 19-én tartják a nyolcvanadik Nagymarosi Ifjúsági Találkozót, amely a magyar katolikus fiatalok legnagyobb múltra visszatekintő, immár negyven esztendeje évente kétszer (májusban és októberben) megrendezett országos lelkinapja.

A nagymarosi találkozók története idén éppen négy évtizedre nyúlik vissza, amikor Sillye Jenő és barátai a Dunakanyarban énekes-imádságos összejöveteleket szerveztek, amelyeket később a fiatalokkal foglalkozó papok, köztük Balás Béla – ma kaposvári megyéspüspök – és Kerényi Lajos pártfogásukba vettek, és segítettek folyamatossá tenni a találkozók megrendezését. Az országos lelkinap sok határon túli fiatalt is vonz, különösen a közeli Felvidékről.

Az új evangelizáció évében megrendezett tavaszi találkozó témája önmagunk evangelizációja lesz. De azt is mondhatnánk, „tánciskolába várunk”, ahol a résztvevők együtt kezdhetik megtanulni, mit jelent Jézusra és az evangéliumra hagyatkozva, Vele együtt folytatni ezt a „táncot”. Az előadást ezúttal Bokros Levente ceglédi plébános tartja, a szentmise főcelebránsa és igehirdetője pedig Erdő Péter bíboros lesz.

A nap programja:
•   9.00 – közös reggeli ima – a Szent Ferenc Antióchia Közösség vezetésével
• 10.00 – főelőadás – Bokros Levente
• 11.00 – fakultációk
• 13.00 – ebédszünet, idő a személyes találkozásokra
• 14.00 – szentségimádás – a Chemin Neuf Közösség vezetésével
• 15.00 – szünet
• 15.30 – énekpróba a szentmisére
• 16.00 – szentmise Erdő Péter bíborossal, majd Mária-köszöntő
• 18.00 – közös éneklés a plébániakertben, majd táncház a Jászok Együttessel

Milyen programok várják a résztvevőket?

Az előadás után a fiatalok különböző fakultációkon vehetnek részt. A főelőadás után a plébánia udvaron a Genfest és a Reménység Fesztivál szervezői mutatkoznak be 10-10 percben. A főelőadót a Művelődési Házban kérdezhetik tovább a témáról az érdeklődők. A templomban a keresők számára tart előadást Kerényi Lajos atya. A református templom szokás szerint egy biblikus témájú előadásnak ad helyet, itt most Jelenits István atya várja az érdeklődőket. A város felett magasodó kálvárián Brückner Ákos Előd és Várnai Péter atyák válaszolnak a fiatalok kérdéseire. A plébániaudvaron Gáspár István nagymarosi plébános tart fakultációt Önmagunk evangelizációja, avagy Jézus szerető tekintetének megtapasztalása címmel. A Duna-parton kiscsoportos beszélgetések zajlanak. 

Egy-egy helyszínen férfi, illetve női szerzetesekkel lehet beszélgetni, amelynek lényege, hogy az érdeklődő fiatalok feltehetik kérdéseiket a szerzeteseknek, és közelebbről megismerhetik a rendek életét.  A férfirendekkel a Művelődési Ház oldalsó termében találkozhatnak a fiatalok, a női rendek tagjaival a napközi udvarán lehet beszélgetni.

A plébániatemplom altemplomában a találkozó alatt csendes szentségimádás zajlik. Az előadás végétől a szentmise kezdetéig lehetőség van gyónásra, lelkibeszélgetésre. A találkozó helyszínén egész nap több ifjúsági szervezetet, lelkiségi mozgalmat illetve programot bemutató stand várja az érdeklődőket, mint például a Genfest (Fokoláre Mozgalom), a 72 óra kompromisszum nélkül, a Naphimnusz Egyesület, a Katolikus Ifjúsági Mozgalom, az Antióchia Közösség, a szaléziak, a verbiták és az Ifjúsági Világmisszió standja.

A Nagymarosi Ifjúsági Találkozó részeként 1989 óta működik a Gyerekmaros, a fiatalabbaknak és a gyerekeknek szóló lelkinap, amelyen rendszerint közel 800 gyerek vesz részt, korosztályok szerint öt altáborban.

• Kis altábor – óvodások és 1. osztályosok
• Nagy I. altábor – 2-4 osztályosok
• Nagy II. altábor – 5-6 osztályosok
• Kamaszmaros – 7-8 osztályosok
• Diákmaros – 9-10 osztályosok

Egy-egy altábor több kiscsoportot foglal magában, amelyekben 10–12 gyerek alkot közösséget egymással és csoportvezetőikkel. A programok (kiscsoportos foglalkozás, közös imádság, énekek és sok-sok játék) igyekeznek hozzásegíteni minden résztvevőt, hogy valóban találkozhasson Jézussal és az ő barátaival. A lelki épüléshez az ugyancsak korosztályonként megtartott hittan is hozzájárul, majd a gyerekek közösen vesznek részt a szentségimádáson és a szentmisén is. A Gyerekmaros helyszíne a Szob irányában 10-15 percnyi gyaloglással elérhető Duna-part. 

A sajtó képviselőit arra kérik a szervezők, hogy érkezéskor jelentkezzenek be a regisztrációs asztalnál, a plébániakert bejáratánál. Aki az előadókkal vagy a szervezőkkel interjút szeretne készíteni, Marton Zsolt atyát keressék (30/462-8925) előzetesen vagy a találkozó helyszínén.

MKPK Sajtószolgálat/Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

© Híreink „Magyar Kurír” forrásmegjelöléssel szabadon felhasználhatók.

Cseles!

Úgy esett, hogy pár évvel ezelőtt regisztráltam a legnagyobb internetes piacon. Szerettem volna pénzzé tenni néhány feleslegessé vált holminkat és ez tűnt a legjárhatóbb útnak. A dologból persze nem lett semmi, de én továbbra is rendszeresen kaptam a hírleveleiket. Biztosan ezt a lehetőséget is kiválasztottam, amikor jelentkeztem a hirdetők sorába. Mostanra azonban úgy döntöttem töröltetem magam a felhasználók közül. Feleslegesnek ítéltem a további inaktív részvételemet a Nagy Vásáron.

Kerestem hát a honlapon egy menüpontot, amely a kilépésről, adattörlésről szól. Miután az utolsó "rendben" gombot is lenyomtam, közölték velem, hogy kapok hatvan nap türelmi időt, mielőtt kiléptetnek a rendszerből. Hátha meggondolom magam. Elhatározásom azonban végleges volt, így attól sem változtattam meg a véleményemet, mikor a határidő előtt újabb levelet kaptam: még három napom van visszavonni a kérelmemet.

Aztán megérkezett a várva várt értesítő levél, amelyben a következőket közölték velem:
Törlik a jelszavamat, a nemem, a születési időmet, az iskolai végzettségemet. A foglalkozásomat  és azt hogy milyen területen dolgozom. A családi állapotom sem lesz része továbbá a rendszerüknek. Valamint megszűnnek nyilvántartani, hogy melyik banknál vezetem a folyószámlámat és mi az érdeklődési köröm.
Halk fejcsóválással vettem tudomásul a fentieket, ugyanis tökéletesen biztos voltam abban hogy egynémely adatomat meg sem adtam a bejelentkezéskor.

Tovább olvasva kedves levelüket, azonban ... hogy is mondjam elkerekedett a szemem.
Ugyanis további 8 (!) évig nyilvántartják a felhasználónevemet, a teljes "valódi" nevemet, a lakcímemet, telefonszámomat, e-mail címemet, a regisztráció idejét, a rendszerbe való összes belépésem idejét, valamint a belépő gépek IP címét, a tranzakciók adatait, és a bankszámlaszámom.

Persze alul, az apró betűs részben hivatkoznak az aktuális jogszabályra, de annak már - bevallom őszintén - nem néztem utána.
A lényeg: töröltek is meg nem is, továbbra is őrzik az adataimat, meg nem is.
Cseles!

A lógyilkos

Olvasom a hírt arról a kegyetlen emberről, aki a tizenhat éves kislány és annak édesanyja szeme láttára az utcán késsel szúrta le azt a lovat, amit ez a két ember mint tulajdonos reábízott.

A probléma ott kezdődött, hogy a ló, tulajdonosai szerint, nem olyan módon volt tartva, amiben Ők korábban megegyeztek. A lótartó ember pedig állította, ezt rideg tartásnak nevezik, pontosan ez a legjobb lótartási forma. Az eredmény a veszekedést követően úgy alakult, hogy a tulajdonosok kérték a lovat, mert elviszik más gazdához. A lótartó pedig haragjában ott helyben ledöfte a védtelen állatot. Ahogyan a bíró később indokolta, nem tisztelt sem embert, sem állatot.

A "lovas" embert elítélték első fokon, fogházbüntetést kapott, egy évet, amit felfüggesztettek két évre, amíg jól viselkedik, nem kell bevonulnia. Az állattartástól is eltiltották, három évig gondolkodhat azon, hogy a megélhetéséért, hogyan is kell bánnia a majdan reá bízott jószágokkal. A hirtelenségét megbánta, ezt azzal fejezte ki, hogy kifizette a ló árát a tulajdonosoknak. Tudható, a ló életét már sehogyan sem tudja visszaadni.

A ridegtartás területén, azaz, hogy jól tartotta-e a lovat, az állatnak az megfelelő volt-e, vagy sem, a bértartó emberünk kitartott a véleménye mellett. Az állat olyan vagyontárgy, ami hasznot hajt az embernek, azt - még ha házi is - a természete szerint kell tartani. Ha akarjuk, leöljük. Mindezzel szembement a hivatalos állatorvoslás és az állatvédelem jelenlegi felfogásával is.

Másodfokon az eljáró bíró letöltendőre változtatta a fogházbüntetést, valamint örökre eltiltotta foglalkozásától a lótartó embert.

Az egész, amiért írom ezt a szomorú történetet, a másodfokú tárgyaláson az ott megjelent állatvédők kitörő tapsa, amivel örömüket nyilvánították ki az ítélet súlyossága miatt.

Győzött az "igazság", ott állt az a "megátalkodott gazember", a "lógyilkos", akit most végre mi végeztünk ki.

Kedves állatvédők, Tisztelt Bíróság, egyetlen tollvonással, örömittasan! Ahogyan a lótartó sem nézte az embert, sem állatot, most mi sem néztük az embert. 

Javasolnám, inkább karoljuk fel az ilyet, ítéljük ellenőrzött kisegítő munkára egy állatvédők által vezetett telepre, beszéljünk neki az emberségről, a jószág szeretetéről. Tanítsuk meg rá, hogyan is kell ezt csinálni, mondjuk el neki, ha uralmunk alá is hajtottuk az állatvilágot, nem uralkodni kell felette, hanem mellette élni, ellátni őket  és élvezni az általuk hajtott hasznot.

A kép csak illusztráció. 

Törékeny

Szeretek biciklizni. Néhány éve tértem vissza gyermekkorom kedves kikapcsolódásához. A kis szerkezet, amit a biciklimmel együtt vásároltam, már háromezren felüli megtett kilométert mutat. Először a Duna-parton, most pedig Nógrád megye útjain élvezem azt a szabadságot és feltöltődést, amit a napsütés, a táj szépsége és a megtett út feletti öröm ad. Mostanáig nem is volt baj.

A minap azonban lejtőn lefelé, 30 km/h sebességgel, egy buta mozdulattól kicsúszott alólam a járgányom. Jó pár métert csúsztam az aszfalton, mire az út közepén végre elfogyott a lendületem. Kecsesnek éppen nem nevezhető mozdulatokkal feltápászkodtam a földről, leügyeskedtem a biciklit a forgalom elől, és alaposabban szemügyre vettem magam. Horzsolások itt-ott, a nadrágom pályafutása eddig tartott, a bringának azonban úgy néz ki semmi baja. Folytattuk hát a kirándulást, annál is inkább, mert a lányom, aki mögöttem jött, alaposan megijedt, s úgy éreztem csak így  tudom bebizonyítani neki, hogy nincs különösebb baj.

A következő napokban volt időm végig gondolni a történteket és hálát adni Istennek. Sokkal rosszabbul is járhattam volna. Sőt, az hogy ennyivel megúsztam, valóságos csoda.  Sosem használok sisakot, most is csak egy árva napellenzős sapka volt rajtam. A fejem voltaképpen le sem ért a földre, nem hogy beütöttem volna. Nem tört el semmim, pedig nagy volt a sebességem. Autó sem jött arra éppen akkor. Nem részletezem tovább. Megtartott a gondviselés kegyelme.

Néhány napig nem ültem biciklire, mert dolgoztam, mert nem volt dolgom a városban és egyébként is elég volt a járással megbirkóznom a húzódó varaim miatt. Tegnap azonban muszáj volt ügyet intéznem, előtoltam hát a bringámat a fészerből.
Furcsa volt.
Életemben először féltem a biciklin.
Rádöbbentem, hogy valójában mennyire törékeny az emberi test. Nagyon kevés kell ahhoz, hogy tönkre tegyük Isten tökéletes alkotását.
Vigyázzunk hát magunkra amennyire tőlünk telik.

Csühös

Minap, amikor megbámultam a királyréti kisvasút gőzmozdonyát, a kocsikon utazókat, eszembe jutott, hogy bizony, gyermekkorom legnagyobb csodája a csühös mozdony volt. Ha jól emlékszem, felénk a 375-ös járt. Alig vártuk a 424-est, ami erősebb, robusztusabb volt. Emlékszem a bakterra, aki minden késő délután elsétált a jelzőig, feltöltötte olajjal, meggyújtotta és felhúzta a magasba. A jelző állítását már az állomás mellől  irányította, ugyanúgy, mint a sorompót. Akkoriban a vasutas megbecsült ember volt.

Hazafelé az iskolából a síneken egyensúlyoztunk. Nem volt túl nagy forgalom, pontosan tudtuk, hogy mikor jön a vonat.

Sokszor voltam szomorú a vasútállomáson, amikor akit szerettem, elutazott. Most is érzem a gőz szagát, a kesernyés füstöt. Látom a szikrákat, a hirtelen megpördülő, megcsúszó kerekeket, hallom ahogy fütyül a vonat. Lassan indult a csühös, akkor még divat volt a felugrálás. Ma már erre semmi esély. Nem siettünk sehová. Azért mentünk vonattal, hogy ne kelljen gyalogolnunk.

Később a csühöst leváltotta a dízel mozdony. Engem ez már nem hozott lázba, hiába dicsekedett a Bandi bácsi, hogy ő bizony ezeket vezeti. A dízel után jött a motorvonat, kattogott, csattogott, kényelmetlen volt. Ezzel jártam minden nap a suliba. 

Elmúltak azok az idők. Most már csak ilyen nosztalgia vonatokkal lehet közlekedni, amikor nem sietünk sehová. Néhány működő mozdony szerencsére megmaradt. A képek Kismaros és Királyrét közötti erdei kisvasútról készültek. Ajánlom bárkinek, aki a hétvégén nem siet sehová.

Drégelypalánk

Néhány hete, amikor a faluban jártunk, nem volt időnk megnézni azt, amiről a néni mesélt, de megfogadtuk magunknak, egyszer visszajövünk biciklivel és megkeressük.

- Húzós komp az Ipolyon? - nézett ránk csodálkozva egy megkérdezett falubeli. 
- Minek lenne itt komp? - értetlenkedett egy másik.
- Hát, az Ipoly arra van, arra keressék! - hangzott végül a logikusnak tűnő válasz.

- Majdnem oda megyek, jöjjenek utánam. - biccentett felénk egy horgászbottal felszerelt biciklis, aki utolsó reményként bukkant elénk a falu határában. Földúton vezetett, időnként hátra nézett megvagyunk-e még, vagy elmaradtunk a hepe-hupákon. Egy kis útelágazásnál megállt, megmutatta a helyes irányt, és ment tovább a dolgára. Várták a halak.

Amit láttunk és kipróbáltunk minden várakozásunkat felülmúlta. Egy valóban létező és működő apró kompra leltünk, melyet a szükség hozott létre. Akár egy gyerek is biztonsággal áthúzhatja magát a túlsó partra. Ipolyhidvég a "határ" túloldalán alig pár méterre épült a folyótól. Aki valóban rá van szorulva tudja hol keresse ezt az ötletes vízi járművet.

A képeket itt találod!

Mannon jughort

Nem csodálkozom a neves emberen, aki nevét és arcát adta egy hirdetéshez. Piacról él Ő is. Ráadásul a termék olyan színben tünteti fel magát, mintha sokkal egészségesebb és különlegesebb lenne a versenytársak termékeihez képest. Naná, hiszen tejről, az abban elrejtett vitaminokról, ásványi anyagokról, embert éltető, aktivizáló mikroelemekről van szó. Ezt a tejterméket baktériumtenyészettel készítik, hatásukra a tej megalvad, a benne lévő cukor lebomlik, így egy jellegzetes híg, savanyú, kocsonyás valamit kapunk, ami joghurtnak nevezünk. Minden joghurt ugyanez, csak néhány tejterméket forgalmazó multicég úgy csinál, mintha valami csuda dolog is lenne benne, állítólag tesznek is bele ilyen-olyan vitamint, gyümölcsöt, egyéb édesítőszert, és ezért különféle fantázianévvel  dobják ezeket piacra. 

A legkülönösebb reklám, amikor az üzletben találkozik a család, egyszerű emberek, a celebbel, a joghurt arcával és megörülnek egymásnak. A színésznőnek az anyuka örül meg, a gyerekek is mosolyognak, a sztár pedig a vásárolt terméknek, a mozgékonyságot adó joghurtnak örül.  Erre az anyuka elmagyarázza kedves reklámarcunknak, hogy a gyerekek nem szeretik a joghurtban a gyümölcsöt, ezért olyat vásárol, amiben ilyen dolog (gyümölcs) nincs, valami más édes anyag helyettesíti.

Antigyümölcs reklám. Értjük, ügye, van a gyümölcs, amit a gyerek nem szeret, van a savanyú joghurt, amit szeret, csak nem eszi. Van a málna, eper, őszibarack darab, ami nem jó, nem eszi, van az ilyen ízű nem is tudom mi, jobb esetben gyümölcsíz, ami jó, eszi. Édes legyen a joghurt, minél kevesebb, jöjjön bele a cucc és a versenytárs, aki nem csinál olyan jó reklámot, mint a joghurtja, ki se tehesse áruját a polcra. Mitől is olyan drága a neves joghurt?